Galyatető körtúra Mátraszentimréről
Táv: 10,5 km
Időtartam: kb. 4 óra
Nehézség: közepes
Jelzések:
Először Bőgős-rétre megyünk át a piros kereszt jelzést követve. Egy tanösvényen is áthaladunk,
ahol érdekes információk találhatók a Mátra növény- és állatvilágáról valamint erdőgazdálkodásáról. Egy mini szénégetőt is meg lehet nézni.
Áttérünk a piros jelzésre és egy meredek emelkedő megmászása után a Piszkéstetői Obszervatórium mellé érkezünk meg. Piszkés-tető Magyarország 5. legmagasabb csúcsa (944m).
Hangulatos és hullámzó erdei ösvényeken folytatjuk utunkat egészen a Galya-kilátóig. Viszont még előtte váltunk a piros háromszög jelzésre , de az útról nem térünk le.
A 955m magasan álló felújított kilátót régen Péter-hegyese kilátónak nevezték. (A beléptető kapu 200 forintos érmével működik.)
Egy darabon visszafelé haladunk egy erdei kereszteződésig, ahol jobbra letérünk Mátraszentlászló felé a sárga jelzést követve és az obszervatórium másik oldalán folytatjuk a túrát. Ezen a szakaszon szép kilátásban lesz részünk a Mátra északi oldala felé.
Mátraszentlászlóról a Három falu temploma érintésével jutunk vissza Mátraszentimrére a kék kereszt jelzést követve.
Ha egy érdekesebb és különlegesebb túrát szeretnél, akkor nézd meg a nyomozós túránkat itt! Több útvonal is elérhető.
Jó túrázást kívánunk!
Ági és Robi
Ha szeretnél értesülni a legújabb írásainkról vagy akcióinkról, akkor iratkozz fel! Már rögtön az üdvözlő emailben kapsz 1.000 Ft kedvezményt!